GTK STRATÉGIA CONSULTING

GTK STRATÉGIA CONSULTING
 
(a GTK tanácsadói-csoport alapító tagja)
 
A GTK Stratégia Consulting tanácsadói alkotó közösséget dr. G. Tóth Károly 1995-ben alapította.
Dr. G. Tóth Károly annak idején, mint az Antenna Hungária vezérigazgató helyettese és stratégiai igazgatója, azzal a szándékkal alapította a tanácsadó vállalkozást, hogy a vállalatvezetésben és a távközlésben eltöltött több évtizedes tapasztalatait tanácsadóként hasznosítsa.
A GTK Stratégia Consulting az elmúlt tíz év alatt számos nagy jelentőségű tanácsadói munkában vett részt és széleskörű szakértő kört vont be a tanácsadói tevékenységébe. A tanácsadói munkájában résztvevő több mint 30 külső szakértő között egyaránt megtalálhatók a műszaki, gazdasági szakemberek, orvosok és média szakértők, valamint kereskedelmi és jogi szakértők.
 
"A GTK Stratégia Consulting, egy tudásalapú, üzleti szellemű, alkotó műhely, amelyben aktív egyetemi tanárok és vállalatvezetők irányítása mellett, kreatív egyetemisták és nagy tapasztalatú nyugdíjas nagyvállalati vezetők a nélkülözhetetlen többlettudások után kutatnak."
 
Tudásalapú alkotóműhely
         Tudásalapú alkotóműhelynek tarjuk magunkat, mert a munkánk alapanyaga a tudás, melynek kutatásával, rendezésével, transzformálásával, szellemi és anyagi értékekké váltásával foglakozunk.
 
Üzleti szellemiségű alkotóműhely
         Üzleti szellemiségű alkotóműhelynek tartjuk magunkat, mert munkánkat piaci versenykörnyezetben, üzleti értéktöbbletre törekedve, a piaci többlettudás feltárásával és értékesítésével végezzük.
Alkotó munkánkban hajtó erőként használjuk a piaci verseny jótékony többre, jobbra motiváló hatását.
 
Alkotóműhely
         Alkotóműhelynek tarjuk magunkat, mert az emberi együttműködés szinergikus hatásaira építve inter-generációs és interdiszciplináris környezetben nap-mint nap, szellemi és anyagi értékekre váltható többlettudást alkotunk és terjesztünk.
 
Alkotóműhelynek tartjuk magunkat, mert a bennünk felgyülemlett és az általunk feltárt tudásból új, piacképes többlettudást alkotunk.
Alkotásunk eredményeként új hasznos tézisek, tanulmányok, tanácsok, könyvek és oktató-tréning programok születnek.
 
Budapest, 2010.03.14.    

A GTK STRATÉGIA CONSULTING szolgáltatásainak és azok igénybevételeinek részletes megismerése céklából látogassa meg: a www.gtkgrup.hu honlapot.  

D100628